Elütöttek egy biciklist Tapolcán, a helyszínen meghalt
A kerékpáros egy személygépkocsival ütközött össze.
A kerékpáros egy személygépkocsival ütközött össze.
A balesetek nagy része megelőzhető lett volna.
Az autó vezetője a helyszínen életét vesztette.
Mentőhelikopterrel vitték kórházba, de nem sikerült megmenteni.
A súlyos sérülteknek a kétharmada nem volt bekötve.
Bűnösnek mondta ki a bíróság azt a 36 éves férfit, aki még 2015 elején ittasan okozott halálos balesetet az Üllői úton.
Nem működött a gyújtáskapcsoló, ezért kívülről indította be a járművet a traktoros.
Az első vizsgálatok szerint a balesetet okozó teherautó túlterhelt lehetett, és egy dombról lefelé haladva irányíthatatlanná vált.
Két autó ütközött a 31-es számú főúton, ketten életüket vesztették.
Egy kavicsot szállító teherautó csapódott egy busz oldalának Nyitragerencsérnél. Eddig 12 halálos áldozatról és 20 sérültről számoltak be a hatóságok.
A reklámfilmben azt mutatják be, hogy egy súlyos baleset bejelentője mennyire nem tudja megadni a baleset helyét, ahova a sürgős segítséget kellene küldeni.
Szombathelyen történt délelőtt a baleset.
A balesetben megsérült az autó két utasa is, őket kórházba szállították.
A személygépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette.
Balástyánál egy kamion és két autó ütközött össze egy hete.
Az elmúlt pár hét szörnyű statisztikáihoz képest ez is komoly javulás.
Tatabánya térségében az 55-ös kilométerszelvénynél két jármű ütközött.
Nem tudták megmenteni a pilóta életét.